Szakmai hitvallás

Hiszem és tréningről tréningre tapasztalatom, hogy minden kutya mindenekelőtt a gazdija kedvében szeretne járni. Ezt megnehezítheti neki sok-sok dolog, például egy felröppenő pillangó, egy ijesztő gép, ami elrobog, az illatok metálkoncertje, vagy hogy csak egyszerűen nem érti, mit szeretnénk tőle. Ezért a tréning legfontosabb feladatának azt tartom, hogy kialakítsunk egy közös nyelvet és megértést a gazdi és kutyája között, amivel olyan kapcsolódást teremthetünk, amely mindennél erősebb – még az ingerek kavalkádjával is felveszi a versenyt. Azáltal érhetjük ezt el, hogy elmagyarázzuk neki, mit szeretnénk tőle, ha kell, újra és újra, rendszerbe foglaljuk és élethelyzetekbe tesszük, rutinná avatjuk. Mindeközben pedig mi is az ő megértésére törekszünk, így lesz a partneri kapcsolatunk együttműködéssé. S ha belegondolunk, nem is lehetne másként, hiszen elsődlegesen mi vagyunk az ő világa, és az, amit mi megmutatunk neki.

A módszerről

Az oktatási módszer szakmai alapjául a Láthatatlan Póráz Módszer & Program szolgál, amely átfogó rendszert és keretet nyújt ahhoz, hogy a kutyáinkkal teljes életet tudjunk élni, amelyben partnerként működünk együtt, élünk együtt egymással. Mindezt értő–érző módon, pozitív visszacsatolással, büntetés, kényszerítés és bántalmazás nélkül érjük el. A közös bizalom és megértés kiépítésén dolgozunk, ezáltal magára a kutya–gazdi kapcsolatra fókuszálunk. A tréning során a folyamatot tartjuk szem előtt, vagyis fokozatosan, a kutya saját ritmusában, képességeinek megfelelően haladunk, miközben csak a mostra és a jövőre tekintünk, arra, hogy milyen lehetőségek rejlenek még a kutyában. Az őszinte motiváció az egyik legfontosabb „eszközünk”, a boldogsághormonokkal dolgozunk, élménytanulás révén.

 

A Láthatatlan Póráz Módszer és Program arról szól, hogy kutyánkat elsősorban szavainkkal, mozdulatainkkal tudjuk irányítani, ne a pórázt rángatva húzzuk, vonjuk őt, ne kelljen kiabálnunk vele. Ehhez elengedhetetlenül fontos, hogy tanuljunk kutyául, megértsük, a kutyánknak mi a fontos, és elfogadjuk, hogy a változáshoz előbb változtatnunk kell. Mindebben nagy segítségünkre lehetnek a Láthatatlan Póráz Program paradigmaváltó gondolatai – Dömötör Júlia, az LPM&P megalapítója.

Trénerként a célom a gazdit és a kutyust támogatni abban, hogy teljesebb életük legyen. Örömet szerezni, segíteni őket a nehézségeik megoldásában és a kutya–gazdi kapcsolat lehetőségeinek mind teljesebb megélésében.

 

Vásári Melinda

LPM&P Mestertréner

Vásári Melinda kutyatréner

Élménytréning

Élménytréning a kutyáddal ajándékutalvány

Adj személyre szóló kutya–gazdi élményt ajándékként!

Az élménytréningen gazdi és kutyusa különböző játékokat, aktivitásokat próbálhatnak ki együtt! 

Ha szeretnéd, névreszólóan, nyomtatva postázom.

Minden érdeklődőt várok szeretettel!

Tanfolyamok

A Veled Megyek Tréning kifejezetten az örökbefogadás elősegítésére és támogatására született. Hivatása, hogy támogassa a kutyát és az új gazdit az örökbefogadás folyamatában és az új, közös élet elkezdésében, kialakításában. Végigkísérlek a kutya kiválasztásától a hazaköltözésen át az új otthonba való beilleszkedésig.

Az egyéni tréning során Te és a kutyád osztatlan figyelmet kaptok! A 8 alkalmas folyamat hivatása egy közös nyelv kidolgozása és a kapcsolatotok erősítése. Együttműködési és kontrollfeladatokat tanulunk, eleinte nyugodt, majd egyre ingergazdagabb környezetben, feladatokkal fűszerezett séta során. Ráadásul a játékokról sem feledkezünk meg!

A csoportos tréning egy olyan „hely”, ahol más kutyákkal együtt kis csoportban (4–6 fő) tanulhattok a kutyáddal elfogadó, bizonságos közegben. A közös nyelv és együttműködés kialakításán túl a szocializációra is hangsúlyt fektetünk. Egyedülálló lehetőség, hogy a kutyád megtanuljon más kutyatársak mellett is figyelni rád, nyugodt, fókuszált maradni, és nem utolsó sorban jól érezze magát más kutyák társaságában. Mindemellett igazi közösségi élmény más gazdikkal együtt tanulni!

A kölyökkutyák korai szocializálása és tanítása hatalmas lehetőség, ami az egész elkövetkező közös életetekre pozitív kihatással lehet! A kölykök csodálatosan haladnak a folyamattal, ráadásul imádnak dolgozni! A tréning során arra törekszünk, hogy minél több mindent megmutassunk nekik, ami segítheti őket a világ megismerésében, hogy megoldókulcsokat adjunk nekik a kihívást jelentő helyzetekre, és hogy minél többféle aktivitást, játékot megtanuljunk, ami teljesebbé teheti az életüket.

Különleges kutyatréning kismamák számára, melynek hivatása, hogy segítse az anyukákat a kutyus és a gyermek együttes menedzselésében, hogy a kutya a gyermek születése után is teljes életet élhessen, ezáltal pedig az élethelyzet megváltozása ne okozzon számára és környezete számára sem konfliktust. A tréning révén a kutyus nemcsakhogy elsajátítja az együttműködés alapjait, de levezeti mentális energiáit is, amit a különböző otthon is végezhető aktivitásokkal, játékokkal is elősegítünk.

Haladó kutyatréning

A Profi Haladó Tréning az Alapprogramra épül, az ott elsajátított feladatokat gyakoroljuk és emeljük még magasabb szintre, egyre inkább ingergazdagabb, kihívást jelentő környezetben. A helyszíneket a kutya szintjének megfelelően választjuk meg úgy, hogy általa a legideálisabban építhessük őt és a kutya–gazdi kapcsolatot. A tréning során arra helyezzük a hangsúlyt, hogy minden számotokra fontos helyzetben együtt tudjatok működni és jól tudjátok érezni mindketten magatokat. Jelmondatunk: a kutyámmal mindenhol, mindig együtt!

Aktivitások

Szocializációs alkalom 3–4 hónapos kölyökkutyáknak, akik ebben a korban rendkívül nyitottak és tanulékonyak, így már most érdemes kapcsolódó sétára és behívásra tanítani őket. Emellett nagyon fontos a sokszínű szocializáció biztosítása is, hisz amit most megismer, attól nem fog tartani a későbbiekben, ezáltal egy 15–20 éves kiegyensúlyozott közös életet alapozhatsz meg. Az alkalmakon ezért megismertetjük a kutyust különféle dolgokkal, jelenségekkel, és persze a kölyöktársakkal, akikkel majd játszani is lehet.

Az Együtt Séta szocializációs, közösségi séta jelenlegi és volt ügyfeleimnek, azaz olyan kutyusoknak, akikkel ismerjük egymást, és akik már elsajátították az alapvető együttműködési és kontrollfeladatokat. Ezáltal egy elfogadó, támogató és közös nyelvet beszélő közegben sétálhatsz együtt a kutyusoddal. Ennek során a kutyusok hozzászoknak a kutyatársasághoz, megtanulják, hogy biztonságos másokkal sétálni, sőt még játszani is lehet egymással. Ha számotokra kihívást jelent mindez, annak külön figyelmet szentelünk.

A Szuper Szimat Kurzus a kutyák elsődleges és legkifinomultabb érzékszervét a szaglást fejleszti. A különböző illatok, szagok felfedezése a kutyánknak eufóriát jelent, ezért is tapasztaljuk olykor az erőben, a mezőn, hogy elvesztettük őt a szagoknak. A kurzus során ezt az ösztönös vágyat, viselkedést aknázzuk ki, miközben pontosítjuk a szaglást és elsajátítjuk az illatok keresésének szisztematikusságát, megőrizve a szimatolás örömét.

A Happility Kurzus során még magasabb szintre emeljük a kutya és a gazdi közötti együttműködést játékos feladatokkal, amelyek megunhatatlanok a sok variációs lehetőség miatt, és bárhol elő lehet venni őket, akármerre jártok. A kurzuson a kutyus sok különféle képességét fejlesztjük: játékos és dinamikus módon építjük be az együttműködési, kontroll- és ügyességi feladatokat, a különböző játékokat és trükköket. A pályán végigmenve a kutyus és gazdija szinte együttrezeg.

Scroll to Top